Game Booster 3.4.0

A számítógép teljesítményének finomhangolására használható segédszoftver a Game Booster 3.4.0 kiadása.
Elsősorban játékok futtatói számára lehet hasznos az alábbi program, amely segítségével minimális plusz teljesítményt tudunk kicsikarni rendszerünkből azáltal hogy átcsoportosítjuk a folyamatokat.
Alap esetben a Windows az erőforrásokat egységesen osztja szét annak megfelelően, hogy milyen programok használják. Sokszor bizonyos alkalmazásaink sokkal nagyobb teljesítményt vesznek el a rendszertől mint amire szükségük van, olyankor is futnak a háttérben amikor már fölöslegesek.
A Game Booster nem tesz mást mint hogy bezár minden olyan folyamatot ami már használaton kívül van. Az ingyenes szoftver letöltése és telepítése után a program automatikusan felsorolja a számunkra azokat a játékokat amelyek telepítve vannak, így lehetőségünk van előre az adott szoftvernek megfelelően optimalizálni a rendszert.
Természetesen a profilok között lehetőségünk van általános optimalizálást végrehajtani, ami során leállításra kerül minden olyan szoftver amit a Game Booster fölöslegesnek ítél meg, a lista egyénileg módosítható, kitisztítja a RAM-ot, a Windows szolgáltatások háza táján is rendet teremt ezért a játék végeztével érdemes az értékeket áttekinteni.
Ha egyszer bekonfiguráltuk a programot, akkor ezután az előre létrehozott profil alapján legközelebb egyetlen kattintással optimalizálni tudjuk a gép teljesítményét.
A Magyar kezelőfelülettel rendelkező szoftver indításakor két nézet között választhatunk, az egyik a GameBox nézet a másik a gyorsításnézet az utóbbi esetén tudunk általános tuningolási lépéseket végrehajtani. Az első esetén az előzően említetten a feltelepített játékainkhoz finomíthatjuk a rendszerünket.
További lehetőségek:
Segítségével töredezettség mentesíthetjük a merevlemezt, mivel ez a terület is jelentős mértékben befolyásolja a teljesítményt. Továbbá tartalmaz egy olyan kiegészítőt, amivel frissíteni tudjuk, naprakész állapotban tudjuk tartani az illesztőprogramokat.
Nem csak játék használóknak, de átlag felhasználók számára is hasznos lehet az alábbi program amivel optimalizálni tudjuk rendszerünket a gyorsabb működés érdekében.
Game Booster 3.4.0 letöltés: