Zulu DJ Free 2.39

Hagyományos mixelő program, amely segítségével teljesen egyedi zeneszámokat hozhatunk össze, nem más mint a Zulu DJ Free 2.39.
Az alábbi program egyaránt felhasználható kezdők, illetve profi lemezlovasok számára.
Ha nem szeretnénk vagyonokat költeni az alábbi szolgáltatásra, akkor, próbáljuk ki a címben szereplő szoftvert.
Egyszerű, átlátható kezelőfelületét nagy tudás ellensúlyozza. Maga a program a frissítéseknek köszönhetően támogatja a ma leginkább ismert formátumokat, így azért hogy zeneszámainkat fel tudjuk használni, nincs szükség előzetes konvertálásokra.
Remekül tudunk két számból egy harmadikat létrehozni, amihez akár effektusokat is hozzáadhatunk amik lehetnek akár torzítások is, megváltoztathatjuk a lejátszás tempóját, a hangszín módosítása már alapértelmezett lehetőség.
Az elkészített állományt természetesen el is menthetjük.
Kis mérettel rendelkező program amelynek használatát még kezdők is elsajátíthatják egy kis gyakorlással.
Teljes verziós szoftver.
Zulu DJ Free 2.39 letöltés: