Postal 2 letöltés - Letöltés.1tb.hu

Postal 2 letöltés

pillanatkép

Izgalmas elemekkel, jelenetekkel teletűzdelt, akciójáték a Postal 2 ami igazi játék fanatikusok számára lett kifejlesztve.

Maga a szoftver elsősorban olyan felhasználók számára lehet izgalmakkal teli akik nem rettennek vissza a véres jelenetektől, és az izgalmak hajhászása sem áll tőlük távol, hisz a Postal 2 ezekre mind lehetőséget biztosít a számunkra.

Igen brutális jeleneteket is tartalmazhat, így csak 18 éven felülieknek, illetve felnőtt felfogással rendelkező emberek számára tudom ajánlani.

Az alkalmazás történettel is rendelkezik, tehát semmiképp nem egy fapados játék részeseivé válhatunk abban az esetben, ha arra adjuk a fejünket, hogy kipróbáljuk.

Mint a történet főszereplője küldetéseket kell hogy végrehajtsunk, amik egyáltalán nem nevezhetőek hétköznapinak. Kegyetlen, véres jelenetek résztvevői, de akár elszenvedői is lehetünk. Az hogy melyik oldalra kerülünk, függ az adott pillanat döntésétől.

Hősünk, koránt sem erkölcsös cselekedetei miatt korai rehabilitálásban részesül így, kénytelen olyan életet élni amit mások is elvárhatnának egy átlagos embertől, természetesen ez egyáltalán nem olyan egyszerű, hisz nagy a kísértés.

Az átlagoshoz való beilleszkedéshez minden feltétel adott, igaz ezek sem tekinthetőek teljesen hétköznapinak, kizárólag külső szemlélő számára.

A Postal 2 játék főszereplőjének van saját autója, kutyája, még felesége is amin sokan meglepődnek ha tudják veteránunk előző életének cselekedeteit.

Igaz kedvesét sem kell sajnálni, hisz ő ad ki számára olyan utasításokat amik az átlag számára igen megbotránkoztató lenne.

Vezérkarakterünk számára a legnagyobb kihívást a játék során nem az jelenti hogy a gonosz szándékkal felvértezett embereket megállítsa, hősi ideálokat kergetve, hanem az hogy saját maga olyan életet éljen amit mások is elvárnak tőle.

pillanatkép

A Postal 2 futtatása során hamar rádöbbenünk arra hogy az események napokra bontva, kategorizálva történnek, minden napra külön küldetést kapunk, amely végrehajtása kötelező, ezek koránt sem nevezhetőek egyszerűnek, hisz folyamatosan zajlanak a történések és megpróbálnak minket megakadályozni benne, amit fegyverünk segítségével tudunk hatékonyan elvégezni.

Az adott szituáció végkimenetelét természetesen mi szabályozzuk, lehetőségünk van számos alternatívát mérlegelni, a lényeg hogy mindennek van következménye.

A történet tetőpontja a Postal 2 Share The Pain Multiplayer-ben az a pillanat amikor ellenfeleink között találjuk a helyi rendőrséget, de más a különleges alakulat is a fejünkre pályázik, ha ebből a reménytelennek is nevezhető helyzetből is kimászunk méltán nevezhetjük magunkat győztesnek.

A szoftvert négy játékmód, 11 fegyver, 25 karakter, és 14 darab multiplayer térkép jellemzi.

Ingyenes változat.

Postal 2 letöltés:

Kapcsolódó alkalmazások

  • Savage 2: A Turtured SoulSavage 2: A Turtured Soul Tedd próbára milyen stratéga vagy, harcolj a szörnyek ellen most te lehetsz a jófiú a Savage 2: A Turtured Soul nevű játékban. Végső csatára indulhatsz ahol rajtad és társaidon […]
  • Star Wars Fleet CommanderStar Wars Fleet Commander Védd meg a bázist a rendelkezésedre álló fegyverek segítségével, a Star Wars Fleet Commander ingyenesen futtatható játék. Maga a játék a népszerű film széria adaptációja alapján készült […]
  • Alien SwarmAlien Swarm Az Alien Swarm nevű játékban nem csak a gyorsaság, hanem a taktika is sokat számít. Egy speciális de egyben ütős osztagot kell hogy összeállíts a barátaiddal, hozzatok létre egy […]
  • Warzone 2100 2.3.8Warzone 2100 2.3.8 A Warzone 2100 nevű akciójátékban csak akkor lehetünk győztesek ha stratégiai képességeinket előtérbe hozván vesszük fel a kesztyűt. Az alábbi szoftver futtatása során a […]
  • 1916 – Der unbekannte Krieg letöltés1916 – Der unbekannte Krieg letöltés Az első világháború idején játszódó klasszikus háborús játék az 1916 – Der unbekannte Krieg. A koránt sem hétköznapinak ható akciójátékban belekóstolhatsz a harc fogalmába egy új […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code