Google Earth 7.1.2.2041

Google Earth 6.2

Google Earth 6.2

 

Megújult keresőfelület és számos újdonság jellemzi a Google Earth  ezen szériájának kiadását.

 

Legyünk bárhol a világon, az alábbi szoftver segítségével bárhová elbarangolhatunk, megtekinthetjük a világ legnevezetesebb csodáit, csupán internet kapcsolatra van szükségünk. A 3D-s épületeknek köszönhetően már-már olyan érzetet kelt bennünk mintha valóban jelen lennénk személyesen a kirándulások során.

 Magával a programmal már semmiképp nem kényszerülünk arra hogy csak a földet csodálhassuk meg, mivel a világegyetem irányába is nyitottá vált.

Ez a kiadás mint az előzőek, szintén számos hibajavításon esett át és természetesen újdonságokat is tartogat a számunkra.

Az egyik ismert jelenség ami műholdas nézet esetén volt jellemző, hogy színkülönbségeket vehettünk észre, most orvoslásra került. Az új változatban már lehetőségünk van útvonalak tervezésére ami jelentősen megkönnyíti a navigációnkat, ha kérdés merülne fel bennünk. Ha a szoftver használata során valami elnyerné a tetszésünket képernyőképek formájában meg is oszthatjuk azonnal barátainkkal. Maga a program teljesen ingyenes ezért mindenképp próbáljuk ki. A hivatalos oldal itt található. Multi platformitásának köszönhetősen egyaránt futtatható Windowson és Linux operációs rendszeren egyaránt.

 

Kapcsolódó alkalmazások

  • Beszélő csontváz (HD)- Android alkalmazásokBeszélő csontváz (HD)- Android alkalmazások Mókás Android program amelyben a figura mindent vissza ismétel amit mondunk neki, nem más mint a Beszélő csontváz (HD).   A alábbi programban található figura, nem csak hogy mókás, […]
  • Plants vs. Zombies 2.2Plants vs. Zombies 2.2   A ránk, illetve házunkra támadó zombik semlegesítésére kell, hogy koncentráljunk a Plants vs. Zombies 2.2 játékban.   Ebben a különleges ügyességi játékban úgy kell, hogy […]
  • NetMeter screenshotNetMeter For Android Hálózati kapcsolatainkat kísérhetjük figyelemmel mobilunkon a NetMeter segítségével.   Androidos készülékünk esetében is felmerülhet bennünk annak az igénye, hogy többet tudjunk meg […]
  • DVD Region-FreeDVD Region-Free   DVD régiók okozta korlátozások megoldására használható segédprogram a DVD Region-Free 5.9.8. Ha kerültünk már olyan helyzetbe hogy kaptunk egy filmet amit sajnos nem tudtunk […]
  • Free Image EditorFree Image Editor 2.40   Képek egyszerű szerkesztését bízhatjuk rá a Free Image Editor 2.40 változatára. Alap funkciós képszerkesztési lehetőséget tartogat számunkra ez a szoftver, használata rendkívül […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code