EaseUS CleanGenius 3.0.6 (FREE)

EaseUS CleanGenius

Az EaseUS CleanGenius a számítógépünk teljesítménybeli optimalizálását tudja végrehajtani néhány egyszerű lépésben, profi nagy takarító Magyarul.

 

 

Itt egy újabb karbantartó szoftver ami nem csak hogy a gépünkön található bizalmas információk végleges eltávolítására és teljesítménybeli optimalizálásra használható, hanem akár néhány rejtett Windows szolgáltatáshoz is hozzáférhetünk, szerkeszthetjük azt.

Kevés olyan Windows mindenessel találkozhatunk ami ilyen széleskörűen ellát minden jóval, talán már túlságosan is sokat kínál, de ki tudja hogy mikor jöhetnek azok jól, ráadásul ingyenesen és egyetlen program keretein belül fedezhetjük fel azokat.

A szoftver Magyarul használható, igaz a fordítás még hagy maga után kívánni valókat, egy kis ismerkedés után a jól megszokott funkciók kiismerhetők felületén tehát ezen könnyen túl tudjuk magunkat tenni.

A legalapvetőbb feladatkör amire készült az a Windows karbantartási munkálatok, takarítási lehetőségek, pár kattintással távolíthatjuk el böngészési előzményeinket, eltávolíthatjuk az érvénytelen parancsikonokat, töredezettség mentesíthetünk, optimalizálhatjuk az automatikusan induló programok listáját, rendszerleírókat (csak a Pro verzió esetén érhető el), és a meghajtó is tisztítható.

Különleges funkciói között megemlíthető a hálózati kapcsolat optimalizáló és a turbó mód ami esetén egy egyéni profilt hozhatunk létre úgy hogy kilőjük azokat a folyamatokat amik csak az erőforrásunkat pazarolják és nincs rá jelenleg szükség.

 EaseUS CleanGenius

Az EaseUS CleanGenius képes eltávolítani a Windows és egyéb program előzményeket.

A karbantartási folyamatok az általunk előre megadott időpontban végre is hajtható, időzíthető.

Eszközök:

 

Az eszközök opció alatt tisztíthatjuk a memóriát, töredezettség mentesíthetünk, és konfigurálni tudjuk a jobb egérgomb esetén megjelenő elemeket, avagy letilthatjuk a fölösleges kiegészítőket.

Továbbá az EaseUS CleanGenius itt ad arra lehetőséget hogy lementsük a már bevált, működő illesztőprogramokat amik később vissza is állíthatóak.

A szoftver bizonyos szolgáltatásai csak fizetősen érhetőek el.

 

EaseUS CleanGenius letöltés:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó alkalmazások

  • Droid Tracker -Android alkalmazásokDroid Tracker -Android alkalmazások     A Droid Tracker segítségével saját pozíciónkat oszthatjuk meg másokkal Androidos készülékek esetén. Ha az alábbi alkalmazást futtatjuk kedvenc készülékünkön lehetőségünk van arra […]
  • World at ArmsWorld at Arms – Android játékok   Magát Amerikát kell megvédened az ellenséges támadó erőktől a World at Arms nevű Androidra optimalizált játékban.     Bizony most Amerika komoly veszélyben érezheti magát, mivel egy […]
  • Alien Arena 2011 7.53- Akció játékAlien Arena 2011 7.53- Akció játék     Hálózati módban futtatható akciójáték ami számos pályát tartalmaz, nem más mint az Alien Arena 2011 7.53.   Számos fegyverrel és közel 40 szinten küzdhetünk az alábbi játékban. […]
  • Advanced Mobile Care – Android alkalmazásokAdvanced Mobile Care – Android alkalmazások Az alábbi Android alkalmazással nem csak hogy biztonságosabbá tehető a mobilunk hanem karbantartási feladatok végrehajtására is tökéletes eszköz, az Advanced Mobile Care ingyenesen […]
  • DJ Music Mixer 5.0DJ Music Mixer 5.0 Professzionális mixelő szoftver, ami az egyszerűséget tartván szem előtt, nem veszített funkcionalitásából, rengeteg különleges szolgáltatást biztosít nem csak kezdők számára , hanem […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code