IrfanView 4.35

IrfanView

 

IrfanView

 

 

 Az IrfanView egy ingyenes és könnyen kezelhető képnézegető program.

 

Az egyik legjelentősebb tulajdonsága a kis méret, tehát nem fogja túlságosan leterhelni a rendszert. 60 -féle formátum ismerésén felül még egyéb előnyös tulajdonságokat is tartogat a számunkra. Bemutatók készítéséhez képek kinyomtatásához és kisebb módosításához szintén alkalmas. Minden ma fellelhető operációs rendszeren használatba vehetjük.

 

A program telepítése néhány egyszerű lépésben végrehajtható, miután elindítottuk az installert lehetőség van megadni hogy mely felhasználók számára szeretnénk elérhetővé tenni, aminek elsősorban akkor van fontos szerepe ha a gépet többen is használják egy időben.

Egy összegző felületen tekinthetjük át az újdonságokat Angol nyelven ezen a részen egyetlen kattintással tovább is léphetünk. Kijelölhetjük hogy melyek azok a formátumok amik esetén használni szeretnénk, természetesen egyetlen kattintással az összeset hozzá is rendelhetjük. Az IrfanView megkísérli installálni a Google Toolbart feltelepíteni erre érdemes odafigyelni. A szoftver támogatja a Windows 8 operációs rendszert. A Portable változata itt, képek róla pedig a linken találhatóak róla.

 IrfanView letöltés:

 

 

 

Kapcsolódó alkalmazások

  • Warblade 1.34Warblade 1.34   Űrhajónk segítségével kell megsemmisítenünk az elénk kerülő ellenséget a Warblade 1.34 nevű játékban.   Űrhajónk segítségével szállhatunk szembe az ellenséggel, amely során arra […]
  • Etherlords IIEtherlords II     Az Etherlords II kiváló RPG játék amely grafikája és története lebilincselő élményt biztosít.   Maga a játék a kategóriájára jellemző elemeket illetve lehetőségeket tartalmazza, […]
  • Liberkey 5.6Liberkey 5.6       A Liberkey 5.6 segítségével fontos alkalmazásainkat külső adathordozóról is futtathatjuk. Ez a programcsomag 293 alkalmazást tartalmaz összesen, amelyet USB kulcsunkról […]
  • Sony Ericsson Theme Creator 4.16Sony Ericsson Theme Creator 4.16       Sony Ericsson márkájú telefonok témáját szerkeszthetjük teljesen egyéni elképzelések alapján.   A számtalan készülékkel kompatibilis szoftver segítségével egyéni színsémát és […]
  • MoveBot 1.0.0.391MoveBot 1.0.0.391  A MoveBot segítségével egy előre meghatározott intervallumban hajthatsz végre fájlmásolási vagy törlési feladatokat. Ingyenes.     Ha rendszeresen másolsz fájlokat két adott mappa […]

Pages: 1 2 3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code