Freeciv 2.3.2

Építs városokat és lendítsd fel azt gazdaságilag a Freeciv 2.3.2 nevű játékban.
Az alábbi játék nem kisebb feladat elé állít minket, mint hogy virtuálisan hozzunk létre egy várost, majd azt fejlesztvén egyre korszerűbb, nyereségesebb gazdaságot építsünk ki mögé.
Természetesen maga a feladat nem olyan egyszerű, mivel itt teendőink nem érnek véget, mivel az ellenség is bármikor megtámadhat minket és elveszíthetünk mindent amit addig felépítettünk.
Megfelelő stratégiai ellenlépésekkel meg tudjuk védeni városunkat a kéretlen vendégektől.
A Freeciv remek háttértörténettel is rendelkezik, ezért válik izgalmassá annak a használata.
A történet időszámításunk előtt 4000-ben indul ahol egy törzs vezetőjeként kell a lakosok számára megmutatni azt az útvonalat ami a fejlődés mezsgyéjére tereli őket.
Az idő haladtával új találmányokat kell, hogy feltaláljunk annak az érdekében, hogy egy komplexebb fejlődési irányt tudjunk felvenni.
Az egyes találmányok mind segítenek abban hogy a korszaknak megfelelően tudjon a közösség fejlődni, illetve meg tudjuk azt védeni a támadásoktól.
Természetesen, mint minden minőségi játék ez is támogatja a multiplayer módot, így nem csak a számítógéppel hanem emberekkel is összemérhetjük tudásunkat.
Az űrkorszakot elérvén, kézzelfoghatóvá válik a végcél elérése.
Teljes verziós kiadás.
Freeciv 2.3.2 letöltés: