Autoruns 11.6

Autoruns

A telepítést nem igénylő alkalmazás segítségével, vagyis az Autoruns -al automatikusan induló programjainkat tudjuk teljes mértékben testre szabni.

Az évek folyamán rengeteg olyan program kerülhet fel a számítógépre amit csak néha, alkalomszerűen fogunk munkára, megválni nem szeretnénk tőle hisz alkalmanként azért csak jól jöhet.

Sok program ha akarjuk, ha nem alap beállítás szerint automatikusan indul a Windows-al, természetesen a legtöbbje az installálás alatt már meg is kérdezi hogy szeretnénk e. Kezdők minden bizonnyal mindent alaphelyzetben hagynak.

Így idővel nem kell azon meglepődni, hogy a rendszer egyre lassabban töltődik be, mi pedig kénytelenek vagyunk várakozni.

Van megoldás a programok letörlése nélkül is. Az Autoruns nevű szoftver segítségével be tudjuk konfigurálni hogy melyek azok a programok amelyek szükségesek, és melyek amiket nem szeretnénk ha a rendszerrel együtt indulnának.

Itt természetesen érdemes arra odafigyelni, hogy csak olyan szolgáltatásokat tiltsunk le amik valóban fölöslegesek, tűzfal illetve vírusirtó esetén jobb ha hagyunk mindent változatlanul.

Maga a program tömörített állományban tölthető le amiben találunk egy .exe kiterjesztést, amire kattintva azonnal neki is láthatunk a konfigurációnak.

Itt letilthatunk kodekeket, illesztőprogramokat, böngésző kiterjesztéseket, vagyis olyan dolgokat, amikhez eddig nem volt hozzáférésünk.

Egyszerű használat és ingyenesség jellemzi.

Autoruns

Autoruns letöltés:




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük